Fordító: Gyula Rácz Lektor: Zsófia Herczeg 1942-ben Albert Einstein az Oxford Egyetemen tanított, és egy nap fizikavizsgát írt elő felsőbb évfolyamos fizika szakos hallgatói számára. Az egyetemen sétált az asszisztensével, aki hirtelen Einsteinre nézett, és azt mondta: "Dr. Einstein, a vizsga, amit most írt elő a felsőbb éveseknek, nem pontosan ugyanaz, amit ugyanennek az osztálynak egy évvel ezelőtt is előírt?" "De, de – mondta Einstein –, pontosan ugyanaz." "De Dr. Einstein, hogyan lehetséges ez?" – kérdezte az asszisztens. "Nos – mondta Einstein –, most mások a válaszok." (Nevetés) Mások a válaszok. Elmondhatjuk, hogy ami igaz volt 1942-ben, ma még inkább igaz. Olyan világban élünk, ahol a kérdések talán ugyanazok, de a válaszok megváltoztak. Más szóval, ami ide hozott, oda már nem fog vinni.

Ha olyan eredményekre vágyunk, melyeket korábban nem tudtunk elérni, olyasmit kell csinálnunk, amit soha korábban. Természetesen mai legfontosabb kérdésünk: Hogyan legyünk kicsit őrültebbek? Van-e mód arra, hogy lehetetlen dolgokat vigyünk véghez, hogy valóban drámai eredményeket produkáljunk? A jó hír az, hogy a válasz erre a kérdésre igen. Ma azt szeretném önöknek elmagyarázni, miért téved mindig a többség, mikor kiváló teljesítményekről van szó, és hogyan használhatjuk fel ezt arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból, amink van. De hadd osszak meg önökkel először valami érdekeset, egy érdekes megfigyelést. Mindig, mikor egy egyén, egy csapat vagy szervezet falba ütközik, általában két lehetőség közül választanak: vagy keményebben, vagy lazábban csinálják tovább ugyanazt. Olyanokkal viszont ritkán találkozunk, akik megpróbálják másként megközelíteni a dolgokat. Ha megnézzük az adatokat, érdekes megfigyelni, hogy az emberek körülbelül 3%-a hajlandó változtatni.

A fennmaradó 97% továbbra is megy fejjel a falnak, mint valami őrült, szteroidokkal felpumpált energianyuszi. Miért van ez? Hogy ezt megértsük, fel kell tennünk egy másik kérdést. Ez a kérdés pedig az, hogy mi a gondolkodás célja. Mi a gondolkodás célja? Ha ezt a kérdést egy agykutatónak tesszük fel, ő azt fogja mondani: "Nos, a gondolkodás célja az, hogy ne gondolkodjunk." A gondolkodás célja az, hogy ne gondolkodjunk. Mit ért ez alatt? Szerintem ezt: A gondolkodás energiaigényes, ilyenkor sok energiát használunk fel. Tehát amikor gondolkodunk, igyekszünk a lehető legrövidebb ideig gondolkodni, majd visszatérünk robotpilóta üzemmódba. Életünk több mint 95%-át robotpilóta módban töltjük. Például, mikor autót vezetünk, és azon kapjuk magunkat: "Mit is csináltam az elmúlt fél órában?", ilyenkor az agy robotpilóta módban van. Másik példa: Sokan most is robotpilóta módban hallgatnak engem. És tudom, kik azok. (Nevetés)

Tehát, mikor az agyunk robotpilóta üzemmódban van, azzal kell számolnunk, amit a tudósok mentális rövidlátásnak vagy csőlátásnak neveznek. Akik csőlátásban szenvednek, gondban vannak, mert nem tudják felmérni saját teljesítményüket. Ez az oka annak, hogy sok ember éli le az életét úgy, hogy úgy viselkedik, mint egy középszerű autóversenyző: ül az autójában, néz a visszapillantó tükörbe, figyeli a versenyt, és annyira lemarad, hogy azt hiszi, ő az első. (Nevetés) Más szóval, hölgyeim és uraim, hajlamosak vagyunk a "dobozon belül" gondolkodni. Nagyon jó hasonlat a doboz. Hadd rajzoljak tehát egy dobozt. Ha közelebbről szemügyre veszik, látják, hogy a doboz határai nagyon jól definiálhatóak. Jól behatárolt keretek közt gondolkodunk. Mondok egy példát. Egyik határunk a jog: gondolatainknak vannak jogi keretei. Mondok egy példát. Keveseknek jutna önök közül eszébe, hogy ellopja a mellette ülő pénztárcáját, hogy ebből finanszírozza következő remek startup vállalkozását.

Legalábbis remélem. Gondolkodásunkat korlátozza tehát a jog, de vannak más határai is. Vannak például technikai és fizikai határok, de gondolkodásunknak az erkölcs is korlátokat szab. Ezért gondolkodunk dobozban. Legalábbis így hisszük. Mert a valóságban a doboz, amelyben gondolkodunk, inkább így néz ki. Azok számára, akik hátul vannak, és nem látják, ez egy nagyon kicsi doboz. (Nevetés) Hadd mutassam be, milyen kicsi is ez a doboz. Például, ha ma este azt mondanám, "Együnk valamit, vacsorázzunk. Milyen lehetőségeink vannak?" Valószínűleg olyasmit mondanának, hogy: "Vegyünk pizzát!", "Menjünk étterembe!", "Főzzünk otthon!" – és ehhez hasonló remek dolgokat. De úgy gondolom, nagyon kevesen tennék fel a kezüket, és mondanák azt: "Hé, menjünk az autópálya mellé, nézzük meg, találunk-e valami döglött állatot az út mentén; készítsünk abból fincsi vacsorát!" (Nevetés) Ez egy elég furcsa gondolat. De a vicces az egészben az,

hogy sokan vannak a világon, akik szerint ez egy teljesen normális válasz, nincs benne semmi kivetnivaló. Ez azt jelenti, hogy a doboz, amelyben gondolkodunk, valójában nagyon-nagyon kicsi. Ha jobban megfigyeljük, a szakmánkban vagy a hivatásunkban szintén egy nagyon pici dobozban gondolkodunk. E doboz határait szakmai szabványnak, vagy szakmai normának is nevezik. Például a vendéglátósok esetében a szakmai szabvány az, hogy az emberek bejönnek a létesítménybe, esznek, majd fizetnek. Ez a szabvány, mindenki így csinálja. Egy másik példa: a bankszakmában a norma az, hogy az emberek odaadják nekünk a pénzüket, mi pedig szépen megköszönjünk, majd odaadjuk a pénzt valaki másnak. (Nevetés) Így működik a bankszakma. Ezek a különböző iparágak és szakmák szabványai és normái. De azt is tudnunk kell, hogy a "norma" szó a "normális" rövid formája. Vagyis, ha úgy teszünk, mint mindenki más, azt az eredményt kapjuk, mint mindenki más: ezek a "normális" eredmények.

Ma viszont az a célunk, hogy megtudjuk, hogyan érhetünk el rendkívüli eredményt. A kulcskérdés tehát természetesen az: Hogyan tudnánk kiszabadulni szakmánk vagy hivatásunk aprócska dobozából? Hogyan juthatunk el arra a boldog helyre, ahol a menő innovációk születnek? Hogyan juthatunk el oda? Hadd meséljem el önöknek a londoni taxisofőrök különös esetét. Aki taxisofőr akar lenni Londonban, betéve kell ismernie az egész várost: ez az úgynevezett "Tudás". Gondolhatják, hogy évekig tart, míg ez a „Tudás” az ember fejébe megy. Némi gondot okoz tehát, ha az ember gyorsan akar előrejutni a taxibizniszben. Ezért hát a taxisok feltették magunknak a kérdést: "Hogyan tudjuk gyorsan bővíteni az üzletet úgy, ha olyan taxisofőröket alkalmazunk, akik egyáltalán nem ismerik Londont." És egy nagyon ötletes megoldással rukkoltak elő. Azt mondták, hogy kétféle taxi lesz. Az egyik a hagyományos taxi, a másikon pedig egy nagy felirat hirdeti: "A jármű vezetője semmit sem tud –

(Nevetés) London belvárosáról, de örömmel fogadja az önök segítségét." Ez ragyogó megoldásnak bizonyult, mert szimpatikus volt azok számára, akik Londonban élnek, jól ismerik a várost, és így végre, végre, játszhatták a taxiban a nagyfőnököt. (Nevetés) Briliáns! Hölgyeim és uraim, talán úgy tűnik, ez csak egy kedves történet, de sokkal több van ebben a dologban. Rámutat ugyanis arra, hogy áttörő innováció vagy rendkívüli eredmény akkor születik, mikor az ember végre rászánja magát, hogy átlépje szakmája vagy hivatása szabványait vagy normáit. Újra és újra ide lyukadunk ki. Például, ha a bútoriparban dolgoznának, és egy nap úgy döntenének, hogy nem szerelnek össze többé bútorokat az ügyfeleiknek, cégük valószínűleg valami olyasmivé alakulna át, mint az IKEA. Egy másik példa, ha számítógépekkel foglalkoznának, és egy nap úgy döntenének, nem forgalmaznak többé számítógépet az üzletben,

cégükből végül valószínűleg valami olyasmi lenne, mint a Dell Computers. Hölgyeim és uraim, mindebből megtudhatjuk, hogy van módszer az őrült gondolkodásra. És ha megértjük, hogy a többség mindig téved, mikor csúcsteljesítményekről van szó, végül rájövünk, hogy fel kell hagynunk azzal, hogy javítgassuk a dolgokat, és ehelyett a hatékony innováció irányába kell inkább elmozdulnunk. Hölgyeim és uraim, a római császár, Marcus Aurelius egyszer azt mondta: "Az élet célja nem az, hogy egy követ fújjunk a tömeggel, sokkal inkább az, hogy elkerüljük azt, hogy őrültnek tartsanak bennünket. Ha azt csináljuk, amit mindenki más, mi sem leszünk különbek, és valószínűleg elakadunk. Ezért van az, hogy amikor csúcsteljesítményekről beszélünk, a többség mindig téved. Ez az, amit tudunk: Tudjuk, hogy az emberek 3%-a képes rendkívüli eredményeket elérni. Bárki benne lehet ebben a 3%-ban, ha eldönti, hogy mától kezdve szakít a szakmai szabványokkal, és megtöri annak normáit.

A másik alternatíva természetesen az, hogy benn maradunk a 97%-ban, akik végül ennek a 3%-nak dolgoznak majd. (Nevetés) Innentől kezdve, önöké a választás. Nagyon köszönöm. (Taps)